Elmondása szerint a lakásbetörések száma 25-43 százalékkal nőtt az év eleje óta eltelt időszakban a tavalyihoz képest. "Közeledünk a világjárvány előtti szinthez" - fogalmazott az MTI szerint.
Tavaly 108 613 vagyon elleni bűncselekményt jelentettek be, 15 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. Öt évvel korábban, 2016-ban kétszer ennyi, 224 555 ilyen bűncselekmény történt.
A számítógépes bűnözés évek óta nagy gondot jelent a szövetségi bűnügyi hivatalnak. Itt "igazi problémával állunk szemben" - mondta Holzer. A világjárvány az élet számos területét áthelyezte az internetre, a bűnözők gyorsan alkalmazkodtak, a bővülő digitalizáció miatt pedig kiterjedt a működési területük is.
A BK igazgatója szerint szinte minden héten vannak új csalások. A kis- és középvállalatok is egyre gyakrabban válnak a kiberbűnözők áldozataivá, például a zsarolóvírusok által. Sok vállalat és magánszemély nem rendelkezik megfelelő informatikai felkészültséggel, de alkalmazott biztonsági intézkedéseik is túl gyengék. Holzer a kiberbűnözés fokozódó növekedésére számít.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve