Irán vasárnap leállította a brit és francia vállalatoknak szánt kőolaj szállítását, holott az európai olajembargó csak júliusban lép életbe. A hírre nyolchavi csúcsra, 121 dollár fölé emelkedett az északi-tengeri Brent kőolaj ára.
Eközben Irán jelezte, hogy még több uniós országra kiterjeszti az olajszállítási tilalmat, ha Európa továbbra is "ellenséges" magatartást tanúsít Iránnal szemben. Az olajipari miniszterhelyettes - aki egyben az iráni állami olajvállalat elnöke is - hétfőn kijelentette: Irán a Spanyolországba, Görögországba, Olaszországba, Portugáliába, Németországba és Hollandiába irányuló export leállítását fontolgatja. Ahmed Kalebáni azt is elmondta: azoknak az országoknak, amelyek iráni olajat szeretnének kapni, hosszú távú szerződést kell kötniük Iránnal. Az európai vállalatok esetében ez 2-5 évre szóló szerződést jelent előfeltételek nélkül.
Januárban az EU 27 tagországa arról döntött, hogy júliusban leállítja az iráni olajimportot az ország vitatott nukleáris programja miatt. Irán teljes olajkivitelében 18 százalékkal részesedik az európai értékesítés.
Legfrissebb adatok szerint az EU napi mintegy 700 ezer hordó iráni kőolajat vásárolt a tavalyi harmadik negyedévben, ami közel 7 százalékos növekedés az előző három hónaphoz képest. Ebből Olaszország részesedése 13,2 százalék, Spanyolországé 16,2 százalék, Görögországé 53,1 százalék, Franciaországé 6,0 százalék, Belgiumé 11,6 százalék, Hollandiáé 1,5 százalék, Németországé 0,4 százalék, Csehországé 1,4 százalék.
Az Európai Bizottság a múlt héten azt közölte, hogy ha Irán leállítaná az olajexportot, akkor sem maradna olaj nélkül a 27 ország, ahol a tartalékok 120 napi kereslet kielégítésére elegendőek.
Hasonló véleményt fogalmazott meg hétfőn a Nemzetközi Energiaügynökség is: egyik vezető tisztségviselője szerint a nemzetközi olajpiac meg tudna birkózni az iráni olaj kiesésével, mert bőségesen vannak alternatív források, és maga az is kész beugrani ellátási nehézségek esetén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve