A lángok eddig több mint tízezer hektárnyi területet emésztettek fel a fenyő- és eukaliptusz-erdőkkel borított hegyvidéki területen. A déli tartományban utoljára három évvel ezelőtt volt hasonló nagyságú tűzeset.
Nyári rémálomnak nevezte az erdőtüzet Juanma Moreno, az autonóm andalúz kormány elnöke, aki az oltási munkálatok irányítási helyszínén nyilatkozott újságíróknak.
Hangsúlyozta, hogy a kitelepítések elővigyázatosságból történtek, lakott települést egyelőre nem fenyegetnek közvetlenül a lángok. A térség nehéz terepviszonya és az időjárási körülmények - a magas hőmérséklet, az alacsony páratartalom és az erős, óránként 50 kilométer sebességet meghaladó széllökések - nehezítik a lángok megfékezését. Az oltási szakemberek ennek ellenére bíznak abban, hogy hétfőre sikerül stabilizálni a tüzet - tette hozzá, türelmet kérve a környéken élőktől.
Vasárnap növelték az oltásban közreműködők létszámát, a földi egységeknél már mintegy 450-en dolgoznak, köztük a katonaság 157 szakembere, továbbá 24 repülőgép és egy helikopter segíti a levegőből a munkát.
Spanyolországban az erdőtüzek szempontjából eddig kedvező volt az idei év, augusztus 16-áig mintegy ötezer kisebb-nagyobb tűzesetet regisztráltak, amelyek összesen 30 ezer hektárnyi területet érintettek, több mint 30 százalékkal kevesebbet mint az évtized átlaga.
A mezőgazdasági minisztériumhoz tartozó információs központ adatai szerint ezzel tíz év viszonylatában a hetedik helyre rangsorolható az idei esztendő.
2020-ban eddig hét nagy, azaz 500 hektárt meghaladó erdőtűzzel kellett megküzdeni, a legnagyobb a Kasztília és León tartományban található Lober de Alistében mintegy kétezer hektárt
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve