A hollandiai repülőtér tájékoztatása szerint a kifutópályák kapacitása az erős széllökések miatt továbbra is korlátozott. A vihar miatt vasárnap már 240, főként európai célállomásra induló járatot töröltek, a délután ismét felerősödő szél viszont újabb járattörléseket tett indokolttá.
Beszámolók szerint a Nyugat- és Közép-Európa felett végigvonuló Ciara viharciklon csak korlátozott károkat okozott Hollandiában. Elsősorban fákat tépázott meg és tetőket rongált meg.
Belgiumban hétfőn mintegy 1200 háztartás maradt áram nélkül, és több mint 31 ezer épületben okozott károkat a vihar.
A helyi sajtó arról számolt be, hogy a nagy erejű, a helyenként óránkénti 120 kilométert is előérő szél miatt akadozik a vonatközlekedés, több fővárosi villamos nem üzemel. A szél fákat döntött közutakra, óriásplakátokat és villanyoszlopokat döntött ki, háztetőket rongált meg és számos településen elszakította a villanyvezetéket. A szolgáltatókhoz több mint 50 ezer bejelentés érkezett vasárnap óta. Információk szerint az országban éjféltájban állhat helyre az áramszolgáltatás.
A főként fapados légitársaságokat fogadó dél-belgiumi Charleroi repülőterét érintő járatok esetében késére lehet számítani. Szükség esetén az érkező repülőgépeket az ország másik légikikötőibe irányíthatják át - közölték.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve