Horvátországnak 468 vállalatban van 10 százaléknál kevesebb tulajdonjoga, több mint százban ez a részesedés egy százalék alatt van - mondta a tárcavezető, majd hozzátette: semmi nem indokolja, hogy az állam továbbra is megtartsa kisebbségi részesedését ezekben a cégekben.
Az előző kormány májusban döntött a privatizálásra szánt cégekről. A kabinet nyolc, az ország számára nem stratégiai fontosságú kereskedelmi vállalatot magánosított volna: a Podravkát, az ACI kikötőláncolatot, a Koncar elektroipari céget, a Petrokemija műtrágyagyárat, a Croatia Airlines-t, a Rijekai kikötőt, valamint a Croatia bankot és a Croatia biztosítót.
Maric szerint a listán változtatni fognak, ugyanakkor nem állítják le a már beindított privatizációs folyamatokat.
A minisztérium egy öt évre szóló állami vagyonkezelési stratégiát kíván kidolgozni, de ehhez pontos felmérésekre van szükségük, mert egyelőre nem lehet tudni mekkora valójában az állami tulajdon, így annak pontos értékét sem tudják meghatározni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve