A vasúti alagutat működtető Eurotunnel társaság szóvivője szerdán megerősítette, hogy az egyik migráns - egy 25-30 év közötti szudáni férfi - életét vesztette, amikor elütötte egy teherautó. Június eleje óta ő a kilencedik bevándorló, aki a La Manche csatornán való átkelési kísérlet közben halt meg. A migránsok többnyire az alagútba tartó kamionokra felkapaszkodva igyekeznek brit földre jutni.
A jelenleg hivatalos látogatáson Szingapúrban tartózkodó David Cameron brit kormányfő szerdán aggodalmának adott hangot a Csatorna-alagúton keddre virradóra történt tömeges átkelési próbálkozás miatt."Ez a helyzet nagyon aggasztó" - hangsúlyozta Cameron, hozzátéve, hogy a brit hatóságok szorosan együttműködnek a francia társszervekkel, hogy megbirkózzanak a kialakult helyzettel.
A brit miniszterelnök elmondta, hogy a keddi incidens miatt szerdán Theresa May belügyminiszter vezetésével ülést tart a kormány rendkívüli események idején összehívott tanácskozó testülete (COBRA). May bejelentette, hogy további 7 millió fontot (9,9 millió eurót, azaz mintegy 3 milliárd forintot) fordítanak a Csatorna-alagút biztonságának megerősítésére.
Múlt héten az Eurotunnel társaság 9,7 millió eurót követelt Franciaországtól és Nagy-Britanniától a Calais-ban tartózkodó és onnan Angliába eljutni akaró migránsok elleni védelemre.
A brit hatóságok adatai szerint mintegy 5 ezer menekült vár Calais-ban arra, hogy valamilyen módon - az alagúton keresztül vagy kompon - eljusson Nagy-Britanniába, ahol reményeik szerint jobb élet vár rájuk.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve