Cavusoglu elmondta: a múlt héten az amerikai külügyminisztérium és a pénzügyminisztérium küldöttsége tárgyalt Ankarában az Irán elleni szankciókról, de a török fél közölte, hogy nem vesz részt a megtorló intézkedésekben.
A török politikus hangsúlyozta, hogy Törökország olajat vásárol Teherántól, méghozzá kedvező feltételek mellett. Az Egyesült Államok "a távolból beszél", amihez Ankara nem tud igazodni. Törökország Iránnal kapcsolatban nem köteles alkalmazkodni egyetlen más ország intézkedéseihez sem - mondta az MTI tudósítása szerint.
Kapcsolódó
Cavosuglu hozzátette: a török fél egyúttal közölte az amerikai küldöttséggel, hogy helyteleníti Washington szankcióit.
Donald Trump amerikai elnök május 8-án bejelentette, hogy országa kilép az iráni nukleáris program korlátozását célzó megállapodásból, és augusztus 8-tól újra életbe lépteti az atomalku ratifikálásakor felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben. Donald Trump egyben figyelmeztette az Egyesült Államok partnereit, hogy november 4-ig hagyjanak fel az iráni olajvásárlásokkal, különben pénzügyi szankciókkal kell számolniuk.
Az egyezmény többi aláírója, azaz Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kína, Oroszország, valamint az Európai Unió azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy kitartanak az egyezmény mellett, amíg Irán is így tesz.
Fotó: Pixabay
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve