Törökország és Oroszország között ebben a két témakörben már megállapodás is született és az egyezmény bármelyik pillanatban életbe léphet. Cavusoglu felhívta a figyelmet: a terrorszervezetekre nem vonatkozik majd a fegyvernyugvás, ezért Ankara folytatja Eufráteszi Pajzs fedőnevű hadműveletét Észak-Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) és a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) milíciái ellen.
A külügyminiszter jelezte: a szíriai kurd Demokratikus Unió Pártja (PYD) politikai tömörülés az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntése értelmében nem vesz részt a kazah fővárosban, Asztanában, várhatóan január második felétől tartandó béketárgyalásokon.
Cavusoglu szerint a politikai átmenet "lehetetlen" Bassár el-Aszad szíriai elnök bevonásával, mert az ellenzék nem fogadná el.
Az Anadolu török állami hírügynökség szerdán korábban azt jelentette, hogy a Szíria északi részére benyomuló Törökország és az Aszadot fegyveresen is támogató Oroszország megállapodott az egész Szíriára kiterjedő tűzszünet feltételeiről. A jelentés alapján az általános fegyvernyugvás már szerda éjféltől életbe léphet.
A két hete Aleppóval kapcsolatban kötött fegyvernyugvás kiszélesítését előirányzó egyezségről annyit lehet tudni, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tavaly decemberben elfogadott, a szíriai békefolyamatot szabályozó, 2254. számú határozatán alapszik, a terrorszervezetekre nem vonatkozik, de arról nincs információ, hogy a megállapodás pontosan melyik csoportokat kezeli terrorszervezetként. Ankara a PYD-t terrorszervezetnek tartja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve