A mostani intézkedéscsomag a május közepén megkezdett fokozatos enyhítés harmadik fázisa - idézi Recep Tayyip Erdogan török elnököt az MTI.
Jelenleg hétköznapokon és szombaton 22 órától éjszakai kijárási tilalom, vasárnap napközben pedig kijárási korlátozás van érvényben, amelynek keretében a lakosok csak a közeli élelmiszerboltokat kereshetik fel.
Kapcsolódó
A kijárási tilalom és korlátozás eltörlésével a belföldi közlekedés is szabaddá válik majd.
Július elsejétől a 65 év felettiek és a 18 év alattiak újból használhatják a tömegközlekedést, illetve az állami intézmények is visszaállnak a normál munkamenetre.
A maszkviselés közterületen továbbra is mindenhol kötelező.
A török kormányzat először április 13-án, a ramadán, az iszlám böjti hónap kezdetén szigorított a járványhelyzet kezelésén, majd április 29-től "teljes lezárást" rendelt el, hogy a járvány terjedését jelentősen visszaszorítva indulhasson neki a nyári turisztikai szezonnak. A fokozatos enyhítés május 17-én kezdődött.
Törökországban a járványügyi adatok az utóbbi két hónap alatt nagy mértékben javultak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek napi száma április közepén még 60 ezer felett járt, május 20. óta már 10 ezer alatt alakul, csaknem három hete pedig ötezer és hétezer között stagnál. A betegség halálos áldozatainak száma naponta továbbra is folyamatosan csökken. A halálesetek száma április 30-án volt a legtöbb, azon a napon 394 török hunyt el a SARS-CoV-2 koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben. Múlt szombaton 51, vasárnap 64, hétfőn pedig ismét 51 halálos áldozatot követelt a járvány.
A 83,6 milliós országban jelenleg a Sinovac, valamint a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával végzik a lakosság immunizálását. A kétdózisú oltóanyagok első adagját eddig 28 millió 203 ezer, míg a másodikat 14 millió 495 ezer ember kapta meg. Ezen felül Törökország megállapodást kötött az orosz Szputnyik V vásárlásáról, illetve gyártásáról is. A készítmény első szállítmánya már megérkezett, de még nem alkalmazzák.
Az oltási kampány tempója június közepe óta minden korábbinál gyorsabb.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve