Az első adag beton beöntése alkalmából rendezett ünnepségen Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója kiemelte az Akkuyui Atomerőmű építési munkálatainak gyors haladását. Emlékeztetett arra, hogy három évvel az első török atomerőmű építésének kezdete után már a harmadik blokk létesítését kezdték most meg. "Az atomerőmű Törökország energiabiztonságának egyik alappillére lesz" - hangsúlyozta Alekszej Lihacsov.
"Az Akkuyui Atomerőmű üzembe helyezése után Törökország villamosenergia szükségletének tíz százalékát állítja elő - mondta a közlemény szerint Fatih Dömez török energetikai és természeti erőforrás miniszter, aki egyben rámutatott arra, hogy a projekt lendületet ad a gazdaságnak, ezen belül az iparnak, foglalkoztatást biztosít és elősegíti a kapcsolódó ágazatok fejlődését is.
Kapcsolódó
A törökországi atomerőmű 3. blokkjának létesítési engedélyét a török nukleáris hatóság, az NDK 2020. november 13-án adta ki.
Az 1-es blokk alapozását 2019 márciusában fejezték be, majd beszerelték a zónaolvadék-csapdát, jelenleg a reaktort védő, dupla falú konténment belső falának betonozása zajlik. A kettes blokk alaptestét 2020 áprilisától, tavaly júniusig készítették, majd itt is a zónaolvadék-csapda elhelyezése után a reaktorépület és a kettős falú konténment falazása zajlik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve