Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokot és az általa kiépített "párhuzamos államot" nevezte meg az erőszakos hatalomátvételi kísérlet fő felelősének.
A gyanú szerint a vállalatok pénzügyi támogatást nyújtottak a Gülen-hálózatnak, ugyanakkor a beszámoló egyik cég, illetve cégvezető nevét sem közölte. Ezzel egy időben a hatóságok átkutatták a török metropolisz ázsiai oldalán található igazságügyi palota irodáit, és elfogatóparancsot adtak ki az intézmény 83 igazságügyi alkalmazottja ellen.
A júliusi incidenssel összefüggésben eddig mintegy 26 ezer személyt állítottak elő országszerte. Továbbá 10 nap őrizet után előzetes letartóztatásba helyezték a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egyik korábbi képviselőjét, Aydin Biyiklioglut is.
Törökországban az őrizetbe vételek lehetséges időtartamát egy július végi törvényerejű rendelet értelmében 4 napról 30 napra emelték.
A Reuters az üggyel kapcsolatban emlékeztet, hogy a puccskísérlet óta több mint 35 ezer embert vettek őrizetbe, ebből 17 ezret hivatalosan is letartóztattak, továbbá a hadseregben, az igazságszolgáltatásban és az oktatásban dolgozók tízezreit függesztették fel.
(Képünk illusztráció)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve