A testületet mindkét ország részéről egy-egy miniszterelnök-helyettes vezeti majd. Porosenko meggyőződését fejezte ki, hogy a bizottság mihamarabb összeül, és "zöld jelzést" ad a Varsó által sürgetett, második világháborús ukrajnai lengyel tömegsírok feltárásának folytatására.
Kijev idén áprilisban leállította az ukrajnai lengyel tömegsírok feltárását, miután a délkelet-lengyelországi Hruszowicében lebontották az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) 1994-ben - a lengyel hatóságok szerint törvénytelenül - emelt emlékművét.
Utóbbival kapcsolatosan a lengyel elnök kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az ukrán emlékművek helyreállításáról akkor lehet majd szó, ha kiderül, valóban nyugszanak ott második világháborúban elesett ukrán katonák, és ha kiderítik személyazonosságukat is. Ehhez sírfeltárások és kutatások szükségesek - tette hozzá.
A két államfő megállapodott abban is, hogy mindkét fél szűkíti azoknak a személyeknek a listáját, akiket beutazási tilalommal sújtanak egymás országában.
Az ukrán sajtóban november elején jelentek meg hírek arról, hogy Lengyelország "feketelistát" készített azokról az ukrán tisztségviselőkről, akiket lengyelellenesnek tart, és megtiltja nekik a beutazást. Az elsők között ilyen "nemkívánatos személlyé" nyilvánították Volodimir Vjatrovicsot, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetőjét.
Porosenko szavai szerint egyetértettek lengyel kollégájával abban, hogy a történelmi kérdések nem hathatnak ki a két ország stratégiai partnerségére.
"Meg kell emlékeznünk múltunk hőseiről, a vétlen áldozatokról, de határozottan előrefelé kell haladnunk, mert a történelmen már nem változtathatunk, a jelenünkön viszont igen, és kell is annak érdekében, hogy jobb feltételeket teremtsünk a jövőre nézve, hogy senki soha többé ne ültethessen el sem az ukránok, sem a lengyelek szívében gyűlöletet és ellenségeskedést egymás iránt" - hangoztatta az ukrán államfő.
Porosenko hozzáfűzte: lengyel kollégájával mindketten teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy az Ukrajna és Lengyelország közötti, történelmi kérdések miatti konfliktusokból egyedül Moszkva húz hasznot. (Békefenttartókat küldhetnek Donyeckbe)
Fotó: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve