Az Északi áramlat 2 gázvezetékprojekt vezetése biztos benne, hogy az ellentmondásos csőkígyó építését 2019 vége előtt befejezik - írta a Business Insider lengyel kiadása. Ezzel dacolnak az Európai Bizottsággal és Dániával, amelyek új jogi akadályokat állítottak szembe az építkezéssel. Ukrajna, Lengyelország és Szlovákia azt kifogásolják, hogy a tranzit megszűnésével csak az oroszok járnak jól, egyesek a brexithez hasonlóan rombolónak tartják a projektet.
A Paul Corcoran pénzügyi vezető meggyőződését fejezte ki, hogy minden a tervek szerint halad majd, ennek megfelelően az első engedélyeket még ebben a hónapban megkaphatják. Öt ország illetékes hivatalainak kell beleegyezniük a vezeték nyomvonalán folytatandó munkákba.
Kapcsolódó
Dániában a múlt hónap végén elfogadtak egy jogszabályt, amely lehetővé teszi, hogy megtiltsák a csövek lefektetését az ország felségvizei alatt. Az új szabály valószínűleg januárban lép hatályba, akkor derül ki, hogy a külügyminiszter él-e a törvény adta lehetőségével az építés korlátozására. Amennyiben így lesz, akkor a projekt irányítói megfontolják a vezeték nyomvonalának megváltoztatását.
Az Európai Bizottságnak azzal kapcsolatban vannak fenntartásai, hogy az északi áramlat tengeralatti része az EU-s jog alá tartozik-e. Az orosz Gazprom szerint az EU 3. energiacsomagjának nem kell érintenie EU területén lévő víz alatti vezetékeket.
A nyitókép forrása: Reuters
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve