Augusztusban 1,8 százalékkal voltak magasabban a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál, míg júliusban 1,7 százalékos, júniusban 1,6 százalékos, májusban pedig 1,5 százalékos emelkedést mértek.
Így az év első hónapjaiban magasabb volt az infláció: januárban 1,9, februárban 2,2, márciusban 1,6, áprilisban pedig 2,0 százalékos volt a pénzromlás üteme éves összevetésben.
Kapcsolódó
Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak augusztusban. Júliusban 0,4 százalékos, júniusban pedig 0,2 százalékos emelkedést mértek.
A gyakran változékony energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,6 százalék, havi szinten pedig 0,1 százalék volt az év nyolcadik hónapjában.
Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves összevetésben 1,8 százalék, havi szinten pedig 0,2 százalék volt augusztusban.
Az éves összevetésű infláció gyorsulásában az energia- és az élelmiszerárak növekedése játszotta a legfontosabb szerepet.
Az energia 2,3 százalékkal, az élelmiszerek pedig 3,0 százalékkal drágultak augusztusban az előző havi 0,9, illetve 2,7 százalékos emelkedés után.
A végleges adatok azt mutatják, hogy a német gazdaságban kissé erősödött az inflációs nyomás, csakúgy mint a többi nagy euróövezeti gazdaságban, ami arra késztetheti az Európai Központi Bankot (ECB), hogy ne várjon a rendkívül laza monetáris politika szigorításának megkezdésével - írta az MTI.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve