Bár az Egyesült Államokban fokozatosan nő a palaolaj és a palagáz kitermelése (2013-ben majdnem napi 1 millió hordóval több olajat termeltek ki, mint 2012-ben), az IEA szerint ez sem lesz elég a világgazdaságban várható keresletnövekedés kielégítésére.
Az ügynökség szerint 2014-ben a világ összesített olajfogyasztása napi 1,3 millió hordó olajjal fog növekedni. Ez napi 50 ezer hordóval több, mint az IEA korábbi előrejelzése.
Az IEA szerint a kereslet növekedését a fejlett országok gazdaságainak erősödése okozza. Az ügynökség szerint a legtöbb fejlett gazdaságú állam már kilábalt a recesszióból, és néhány helyen felélénkült a különösen energiaigényes feldolgozóipar és vegyipar is.
A megugró keresletet főleg az OPEC-tagállamok kőolaj kitermelésének növelése fedezhetné. Az OPEC országok napi 200 ezer hordóval több kőolajat értékesíthetnek 2014-ben, így napi 29,4 millió hordóra emelkedne az összesített kitermelésük.
Az IEA szerint 2013-ben több közel-keleti és afrikai országban is gondok voltak a kitermeléssel, de éves szinten még így is csökkeni tudott a kőolaj ára. 2013-ben 108,7 dollár volt egy hordónyi Brent olaj átlagára, 3 dollárral kevesebb, mint 2012-ben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve