A januári végleges adatok szerint a BMI 53,3 pontról 54,2 pontra emelkedett szolgáltató szektorban, míg a feldolgozóiparban a beszerzésimenedzser-index értéke a decemberihez hasonlóan 53,9 pont volt. Utóbbi adatot már hétfőn közölte a Markit. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat vagy alszektor növekedését, 50 pont alatti értéke pedig visszaesését jelzi.
A januári kompozit BMI már a tizenötödik egymást követő hónapban volt a növekedést és visszaesést elválasztó 50 pont felett. Bár decemberhez képest emelkedett, januárban még mindig a második legalacsonyabb értéket mutatta 2014 februárja óta.
Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza szerint a BMI-adatok azt mutatják, hogy az amerikai gazdaság növekedése éves szintre kivetítve valamivel több mint 2 százalék körül alakul az idei év elején. A vállalatok új megrendelései a legkisebb mértékben növekedtek az utóbbi hat évre visszatekintve a gyengülő amerikai és világgazdasági növekedés, valamint az erős dollár jellemezte környezetben.
Mindazonáltal a vállalatok továbbra is munkaerőfelvételre készülnek, a költségnyomás pedig a 2008-as válság óta a legalacsonyabb szintre esett az olajárak csökkenésének köszönhetően. A foglalkoztatottság növekedésétől függetlenül az alacsony infláció és lassuló gazdasági növekedés kombinációja arra enged következtetni, hogy rendkívül valószínűtlen a kamatemelés megkezdése az év közepe előtt - mutatott rá a közgazdász.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve