Az ENSZ Közgyűlése által 2013-ban elfogadott egyezményt - a világ első olyan szerződését, amely szabályozza a hagyományos fegyverek globális kereskedelmét - az előző amerikai elnök, Barack Obama írta alá. Az amerikai szenátus azonban soha nem ratifikálta.
Visszavonjuk aláírásunkat - jelentette ki Trump az amerikai politikai életben is befolyásos fegyverlobbi konferenciáján. A résztvevők kitörő örömmel, tapssal és hurrázással fogadták a bejelentést. Az NRA a kezdetektől fogva ellenezte a világszervezet egyezményét, amely nem csupán szabályozza a hagyományos fegyverek óriási üzletet jelentő világkereskedelmét, hanem egyúttal figyeli azt is, hogy ilyen fegyverek ne kerülhessenek emberi jogokkal visszaélők kezébe. Az amerikai lőfegyverszövetség álláspontja szerint azonban az egyezmény aláássa a belföldi fegyverkereskedelmet és ezzel a szabad fegyverviselés alkotmányban rögzített jogát.
Donald Trump a konferencián mondott beszédében bejelentette azt is, hogy a kormány döntéséről értesítik az ENSZ illetékeseit is.
A bejelentés után több emberi jogi csoport is tiltakozását fejezte ki. Az Amnesty International amerikai szervezete szerint e döntéssel az amerikai kormányzat szabad utat enged a humanitárius megfontolásokat és emberi jogi kritériumokat nélkülöző fegyverkereskedelemnek.
2013 áprilisában az ENSZ 193 tagú közgyűlése 154 támogató és 3 elutasító szavazattal fogadta el a fegyverkereskedelmet szabályozó egyezményt. 23 ország tartózkodott, köztük a legfontosabb fegyverexportőrök közé tartozó Oroszország és Kína is. Az egyezmény azt nem szabályozza, hogy a tagországok a területükön mire használhatják a fegyvereket, de a ratifikáló országoknak saját jogszabályt kellett elfogadniuk a hagyományos fegyverek, alkatrészeik és tartozékaik szállításáról, valamint a fegyverkereskedők működéséről.
Az egyezmény a kézifegyverektől a harckocsikon át a hadihajókig bezárólag szabályozza a hagyományos fegyverekkel történő globális kereskedelmet. Megtiltja a ratifikáló tagállamoknak a hagyományos fegyverek szállítását akkor, ha ezzel embargót sértenének, vagy népirtást, emberiesség elleni bűncselekményt segítenének elő, és tiltja a hagyományos fegyverek eladását akkor is, ha ezeket a polgári lakosság ellen, vagy úgynevezett civil épületek - kórházak és iskolák - ellen vetnék be.
Az egyezményt aláíró országoknak a fegyvereladások jóváhagyásakor mérlegelniük kell azt is, hogy a fegyvereket nem használhatják-e fel emberi jogok megsértésére, vagy nem kerülhetnek-e terroristákhoz, szervezett bűnözőkhöz - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve