Scott Pruitt a CNBC televíziónak adott csütörtöki interjúban próbálta "kisebbíteni" a széndioxid-kibocsátásnak a klímaváltozásra gyakorolt hatásait. "Nagyon nehéz felmérni az emberi tevékenység klímaváltozásra gyakorolt hatásait, óriási a nézetkülönbség e hatások mértékének a megítélésében" - állította Pruitt, aki korábban, oklahomai politikusként, mindig szkepticizmusról tett tanúbizonyságot környezetvédelmi ügyekben. Ebben az interjújában is leszögezte: nem ért egyet azokkal, akik szerint a globális felmelegedést jelentős mértékben az emberek okozzák. "Ezt a kérdést továbbra is tanulmányozni kell" - hangsúlyozta.
Pruitt álláspontja homlokegyenest ellenkezik azzal, amit a tudóstársadalom elsöprő többsége állít. Januárban a NASA (az Egyesült Államok repülési és űrhajózási hivatala), valamint a NOAA (Nemzeti Éghajlati Adatközpont) együtt foglalt állást amellett, hogy a klímaváltozást "jelentős mértékben a szén-dioxid-kibocsátás növekedése és más, emberek által kibocsátott káros anyagok okozzák" - írja az MTI.
Kapcsolódó
Az interjúban a környezetvédelmi hivatal vezetője kifejtette: a párizsi klímavédelmi egyezményt "rossz megállapodásnak" tartja. Közben Michael Bloomberg milliárdos üzletember, New York város volt polgármestere, aki jelenleg az ENSZ klímaváltozással foglalkozó különmegbízottja, Párizsban csütörtökön újságíróknak kijelentette: jelezte Francois Hollande francia államfőnek, hogy az amerikai városok, vállalatok és szövetségi államok tiszteletben fogják tartani a 2015. decemberében aláírt párizsi klímaegyezményt.
Trump elnök környezete megosztott a kérdésben. A The New York Times című napilap nemrégiben arról számolt be: Steve Bannon stratégiai főtanácsadó azt szeretné elérni, hogy az Egyesült Államok mondja fel a klímaegyezményt. Rex Tillerson külügyminiszter viszont elutasítja ezt az álláspontot, miként az elnök lánya, Ivanka Trump is. Ivanka Trump nemrégiben találkozott Al Gore volt alelnökkel, aki a globális felmelegedés elleni küzdelem egyik szószólója.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve