Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője cáfolta, és "hamis hírnek" minősítette, hogy Trump elnök jelezte volna Theresa May brit miniszterelnöknek látogatása elhalasztását - írta az MTI.
Vasárnap a The Guardian című brit lap közölte, hogy Trump a személye elleni várható tiltakozások miatt egyelőre nem kíván eleget tenni a meghívásnak, amelyet még januárban adott át neki II. Erzsébet királynő nevében Theresa May kormányfő Washingtonban. A baloldali lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva jelentette internetes oldalán: információi szerint Trump telefonon közölte Mayjel, hogy amíg a brit közvélemény nem támogatja a látogatását, addig nem utazik Londonba. Az információ nyilvánosságra kerülése után Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője azonnal Twitter-üzenetben üdvözölte a látogatás elmaradását, ám a Downing street 10, azaz a brit kormányfői hivatal leszögezte: a királynő Trump elnöknek szóló meghívása változatlanul érvényben van.
Vasárnap délután a Fehér Ház egyik szóvivője, Raj Shah már jelezte, hogy Trump elnök és May kormányfő ugyan beszélt egymással telefonon, de a vizit elnapolása szóba sem került. Vasárnap este Sean Spicer szóvivő megerősítette, hogy az elnök londoni látogatása nem marad el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve