A helyszínről Kristen Welker, az NBC News újságírója tudósította az Euronews nézőit:
"A G7-es csúcs első napján Trump elnök tovább szította szócsatáját Amerika legközelebbi szövetségeseinek egy részével, miután már feldühítette őket a védővámok bevezetésével, most pedig még azt is bejelentette, hogy hamarabb távozik a találkozóról. Az Európai Unió és Kanada ellen is kivetett védővámok bejelentése után az elnök azt írta a Twitteren: várja, hogy kiegyenlítsék a tisztességtelen kereskedelmi megállapodásokat a G7 országokkal, de ha ez nem történik meg, azzal szerinte Amerika még jobban jár. Franciaország, Németország és a házigazda Kanada vezetői mind azt mondták, sérti őket az új vámok bevezetése.
Trump innen Szingapúrba utazik, ahol keddre várható történelmi jelentőségű találkozója Kim Dzsongunnal. Az amerikai elnök célja az atommentesítés. Mike Pompeo külügyminiszter korábban azt mondta, szerinte Észak-Korea eltökélt az atommentesítéssel kapcsolatban, a kérdés csak az, hogy melyik fél pontosan mit ért ezalatt. Trump elnök a maga részéről közölte, hogy készen áll a tárgyalásokra, de ha az nem jó irányba halad, feláll az asztaltól" - olvasható az Euronews honlapján.
A kép a világ hét iparilag legfejlettebb államát tömörítő csoport, a G7 kanadai csúcstalálkozóján készült La Malbaie-ban 2018. június 8-án, forrás: MTI/EPA pool/Ludovic Marin.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve