Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta az AP hírügynökség munkatársait abból az alkalomból, hogy szombaton lesz száz napja elnöki beiktatásának. Ennek kapcsán Trump úgy vélte, hogy az első száz nap "mesterségesen felállított korlát". Szavai szerint "nincs sok értelme" értékelni elnöksége első száz napját. Ez egy teljesen másfajta elnökség, mint a korábbiak - tette hozzá.
Az AP ennek kapcsán megállapította, hogy Donald Trump "felizgatta Washingtont", a washingtoni intézmények viszont "megzabolázták őt", s felidézte, hogy a republikánus elnök "kiszámíthatatlanságával és kemény beszédmódjával megriasztotta a világ vezető politikusait, de a Szíriára mért meglepetésszerű csapásával kivívta dicséretüket".
A hírügynökség értékelése szerint Trump, aki az eddigi politikával történő szakítással kampányolt, közvetve elismerte, hogy a változás Washingtonban mégsem valósítható meg gyorsan. Annak jelét adta, hogy érzi a hivatal súlyát - fogalmazott az AP. Álláspontja szerint Donald Trump meg sem próbálta azt, amit a korábbi elnökök, nevezetesen, hogy építsen a megválasztás utáni politikai tőkére és a közvélemény jóakaratára, ami általában az újonnan megválasztott elnököket övezi. Trumpnak valójában soha nem volt a választáshoz kapcsolódó politika tőkéje, és soha nem élvezett jóindulatot a közvéleményben sem - írja az MTI tudósítója.
A hírügynökség "megosztónak" minősítette Trumpot, és felidézte, hogy a választást a közvetlen szavazatok alapján tulajdonképpen demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton nyerte meg, s az elektori kollégiumban elért győzelme az egyik legkisebb arányú volt az amerikai történelemben.
Donald Trump az AP munkatársainak elismerte, hogy az Egyesült Államok főparancsnoki tisztségének ellátása"emberi felelősségvállalást" is jelent, amivel korábban, ingatlanfejlesztő mágnásként nem törődött. Most viszont tudatában van annak, hogy számolnia kell döntéseinek az emberekre gyakorolt hatásaival, következményeivel is - fogalmazott.
"Amikor eljött az idő, hogy 59 Tomahawkot küldjünk rá Szíriára, akkor azt mondtam magamnak, itt többről van szó, itt halálról is szó van, hiszen embereket ölhetünk meg. Ezzel a kockázattal kellett számolnunk" - jelentette ki Hozzátette: "mindenhez, amit a kormányzáskor csinálunk, szív kell, míg az üzleti életben valójában jobban járunk, ha nincs az embernek szíve".
Az interjúban elnöksége nagy sikereként említette Trump az Iszlám Állam terrorszervezet elleni stratégiáját. Megismételte, hogy átalakítja az adórendszert, s ezzel a "valaha volt legnagyobb adócsökkentést" helyezte kilátásba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve