A lap internetes oldalán helyi idő szerint még hétfőn megjelent interjúban az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb demokrata párti politikusa úgy fogalmazott: Donald Trump szerinte ugyan nem alkalmas elnöknek - sem "etikailag", sem pedig "intellektuálisan" -, de az impeachment (alkotmányos úton történő felmentés) eljárásának megindítása jelenleg túlságosan is megosztaná az amerikai társadalmat.
Pelosi szerint Donald Trump "nem éri meg", hogy megindítsák ellene az eljárást. A házelnök úgy vélte, hogy Trump "jól jön" a demokratáknak. Mint fogalmazott: az elnök "nagyszerűen mozgósítja" a demokrata szavazókat "és ez jó Amerikának". Leszögezte, hogy nem ért egyet egyes demokrata párti törvényhozókkal, akik az elnök elmozdítását sürgetik, mert szerinte, ha nincs megfelelő ok, elsöprő bizonyíték és kétpárti egyetértés, akkor az eljárás megindítása túlságosan is megosztaná az országot. "Nem hiszem, hogy ezen az úton kell elindulnunk" - szögezte le.
A házelnök hangsúlyozta, hogy meglátása szerint az amerikai demokrácia alapjai erősek, az intézmények nincsenek válságban, és a kihívásokkal a politikusok képesek megküzdeni. "De két Trump-ciklussal talán nem" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ő és pártja mindent megtesz majd azért, hogy Donald Trumpot ne válasszák újra.
A Demokrata Pártban - elsősorban a törvényhozásba újonnan beválasztott fiatalabb politikusok körében - többen felvetették már Trump alkotmányos elmozdításának ügyét. Rachida Tlaib michigani törvényhozó például már a képviselői eskütétel után tartott összejövetelén azt ígérte híveinek, hogy Donald Trumpot eltávolítják a hivatalából. A kérdés megosztja a Demokrata Pártot. Nancy Pelosi először fejtette ki nyilvánosan is az álláspontját, azzal érvelve, hogy egy ilyen eljárás megindításához tények kellenek és nem politikai megfontolások.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve