"Hosszú ideje ismerem Markot, és dolgozom vele együtt, és a viszonyunk nagyon jó" - írta a mikroblogban az elnök. Bejelentette egyben, hogy Mick Mulvaney ügyvezető kabinetfőnök az Egyesült Államok észak-írországi különmegbízottja lesz.
Bár az amerikai sajtóban régóta keringtek hírek Mulvaney távozásáról, a bejelentést az első kommentárok mégis meglepetéssel fogadták.
Kapcsolódó
Mulvaney 2019 januárjában váltotta John Kellyt e poszton, bár a megbízatást mindvégig ügyvezetőként töltötte be. A kabinetfőnöki munka mellett igazgatóként ő irányította a Fehér Ház költségvetési hivatalát is. Egyelőre nem derült ki, hogy a költségvetési igazgatói posztot megtartja-e, vagy ezt a feladatkört a helyettese, Russell Vought veszi át.
A 61 esztendős Mark Meadowst Donald Trump egyik legodaadóbb híveként tartják számon az amerikai politikai életben, kivált azóta, hogy többször erőteljesen védelmébe vette az elnököt a demokraták által indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) során. Amerikai sajtóértesülések szerint Trump még csütörtökön felhívta telefonon, hogy felkérje a posztra. A személycserére feltételezhetően maga Mulvaney is számított, mert pénteken nem ő utazott el az elnökkel a floridai Mar-a-Lago countryklubba, hanem a helyettese, Emma Doyle.
Az első elemzések szerint Trump arra a következtetésre jutott, hogy Mulvaney már nem tartja megfelelően kézben az ügymenetet a Fehér Házban. Döntésével erősíteni kívánja a munka hatékonyságát. Valószínűleg ezt a célt szolgálja az is, hogy hétfőn visszatér a Fehér Házba Hope Hicks volt kommunikációs igazgató, aki ezúttal az elnök tanácsadójának és vejének, Jared Kushnernak lesz a főtanácsadója.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve