Az alkotmánybíróság február 27-én állapította meg, hogy az ügyészség túllépte hatáskörét, de csak most hozta nyilvánosságra a döntés részletes indoklását. Ez azért fontos, mert befolyásolhatja, hogy az ügyészség folytatja vagy nem a rendelet elfogadása ügyében indított vizsgálatot.
A román kormány január végén fogadott el sürgősségi kormányrendeletet, amely a hivatali visszaélésre, a hanyag kezelésre, az érdekellentétre és a bűnpártolásra vonatkozó cikkelyeknél enyhített volna Btk. szigorán. A kormány lépése példátlan utcai tüntetéseket idézett elő, aminek hatására a kabinet meghátrált és hatályon kívül helyezte a rendeletet. A korrupcióellenes ügyészség egy feljelentés alapján vizsgálatot indított ismeretlen személy ellen, és több kormánytagot kihallgatott.
Calin Popescu Tariceanu, a kormánykoalícióban részt vevő liberális ALDE elnöke, szenátusi házelnök emelt óvást az alkotmánybíróságon arra hivatkozva, hogy a hatalmi ágak szétválasztásának elvét sérti, hogy az igazságszolgáltatás beavatkozott a törvényalkotás folyamatába.
Az alkotmánybíróság február végén Tariceanunak adott igazat. A most közzétett indoklás kimondja, hogy a sürgősségi kormányrendeletek időszerűségének megítélése kizárólag a törvényalkotó hatáskörébe tartozik, és az ilyen rendeleteket csak a parlament bírálhatja felül. Az indoklás szerint a rendelet elfogadása nem eshet a büntetőjog hatálya alá, a bűnvádi eljárás elindításával pedig az ügyész megsértette a hatalmi ágak szétválasztásának elvét. A kilenc alkotmánybíró közül nyolc egyetértett ezzel az állásponttal, egyedül a legfelsőbb bíróság volt elnöke, Livia Stanciu fogalmazott meg különvéleményt.
A korrupcióellenes ügyészség már február végén átadta az ügyet a legfőbb ügyészségnek, miután megállapította, hogy a korrupció bűncselekménye nem áll fenn, és azt javasolta, hogy bűnpártolás, iratok megsemmisítése, csalás és szándékos félretájékoztatás gyanújával folytatódjon a vizsgálat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve