A görög pénzügyminiszter a hitelezők által megkövetelt 11,5-11,9 milliárd eurós pótlólagos megtakarítási csomagnál nagyobb, 17 milliárd eurós megtakarítási csomagot mutatott be a trojkának - értesült vasárnap pénzügyminisztériumi körökből a dpa hírügynökség.
A hitelezők, az Európai Unió, az Európai Központi Bank (ECB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőiből álló tárgyalóküldöttsége, a trojka vasárnap kora délután találkozott Joanisz Szturnarasz görög pénzügyminiszterrel az új megtakarítási csomag megvitatására.
Kapcsolódó
A pénzügyminiszter a találkozót követően az esti órákban tájékoztatja a kormánykoalíció képviselőit, Antonisz Szamarasz miniszterelnököt, Evangelosz Venizeloszt, a szocialisták (Paszok) elnökét, illetve Fotisz Kuveliszt, a Demokratikus Baloldal (Dimar) elnökét a trojkával folytatott megbeszélés eredményéről.
A baloldali koalíciós partnerek már korábban közölték, hogy a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek csökkentését igyekeznek megakadályozni, de támogatják a kormányt az államcsőd megelőzésében.
Antonisz Szamarasz miniszterelnök hétfőn folytat megbeszéléseket a trojkával, majd kedden Frankfurtban az Európai Központi Bank elnökével, Mario Draghival találkozik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve