Írország eltökélt szándéka, hogy a nemzetközi mentőcsomag feltételeinek teljesítése révén szerezze vissza gazdasági szuverenitását - hangsúlyozta a politikus. "Ha ezt el szeretnénk érni, akkor bizonyosan nehéz döntéseket kell meghozni az idén és a következő években" - fogalmazott a miniszter.
A meghallgatáson Howlin kijelentette, hogy "az ír pénzügyminisztérium, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság konszenzusos véleménye alapján" továbbra is három százalék körüli növekedésre számítanak középtávon.
"Figyelembe kell vennünk a lépéseink következményeit, hogy ne szorítsuk vissza a növekedést" - mondta a miniszter, aki megjegyezte, hogy szakmailag ez az egyik legnagyobb kihívás a döntéshozók előtt.
Írország az előző év novemberében állapodott meg az Európai Unió, az IMF és az Európai Központi Bank alkotta hármassal egy 67,5 milliárd eurós mentőcsomagról, miután ellehetetlenült az ír államadósság piaci forrásokból történő finanszírozása. A támogatásért cserébe szigorú költségvetési kiigazítást és strukturális reformok végrehajtását vállalta a dublini kormányzat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve