Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) hallgatói felhívást tettek közzé, amelyben szerda reggel, közép-európai idő szerinti kilenc órára mindenkit Ungvár központi terére szólítanak, hogy tiltakozzanak a Kijevben folyó hatósági erőszak ellen.
Ugyancsak tüntetést szerveznek Beregszászon szerda reggel a városháza épülete elé a helyi önkormányzat ellenzéki képviselői.
Munkács főterén szerda délben tartanak népgyűlést, amelyen a kijevi összecsapások áldozataira emlékeznek. Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere kedd este Viktor Janukovics ukrán elnöknek címzett nyílt levelet tett közzé, amelyben a város lakossága nevében a békés tüntetők elleni erőszak és a vérontás azonnali beszüntetésére szólítja fel az államfőt. Egyúttal arra kéri az elnököt, hogy haladéktalanul üljön tárgyalóasztalhoz a "polgári társadalom képviselőivel", és védje meg saját népét az erőszaktól.
Kedden Ungváron a tüntetők lebontották a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal előtti téren néhány hete emelt barikádot, és Kijevbe indultak az ottani tiltakozások támogatására.
Délután mintegy száz tüntető vonult a Kárpátalja megyei rendőrség épülete elé, azt követelve Vaszil Varcaba megyei rendőrparancsnoktól, hogy ne engedje Kijevbe a kárpátaljai rendőröket. A főkapitány arról biztosította a tiltakozókat, hogy az irányítása alá tartozó rendőri egységek, köztük a rohamrendőrök, jelenleg az állomáshelyükön tartózkodnak.
Ugyanakkor közölte, hogy amennyiben Kijevből a csapategységek átcsoportosítására vonatkozó parancsot kap, a helyzetnek megfelelően fog dönteni, de erről idejében tájékoztatja a közvéleményt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve