A Gazeta Wyborcza című napilap szombati számában megjelent interjúban Donald Tusk azt mondta, hogy szerinte egy ilyen jellegű módosítás támogatásához még a következő, 2015-ben esedékes választás után sem lesz elegendő EU-párti képviselő a parlamentben.
Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a közös pénz bevezetése jóval 2020 utánra maradna.
"Az alkotmány módosítása nélkül nem fogunk belépni az euróövezetbe. Ehhez ma nincs meg a többségünk, és megérzésem szerint a következő kormányzati időszakban sem lesz meg" - mondta Tusk.
A kormányfő 2008-ban még úgy nyilatkozott, hogy 2012-ben az ország bevezetheti az eurót. Nem sokkal később azonban kezdetét vette a nemzetközi gazdasági válság, és emiatt Lengyelországnak is "jegelnie" kellett ezt a tervét.
Friss közvélemény-kutatások szerint ráadásul az ország lakosságának csak kevesebb mint egyharmada támogatja, hogy Varsó bevezesse az eurót nemzeti valutaként.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve