A lengyel miniszterelnök az ukrán válságot és a lengyel lehallgatási botrányt jelölte meg a lengyel belpolitikai életben leginkább izgalmat keltő fejleményeknek. Az ukrán válságról szólva azt mondta, ma már kétségtelen, a NATO és a lengyel titkosszolgálatok által is megerősített tény, hogy Ukrajna keleti részében reguláris orosz alakulatok tevékenykednek.
"Senki nem veheti komolyan az ukrajnai +szeparatistákról+ szóló híreket" - jegyezte meg. Az ukrajnai konfliktus kapcsán követett lengyel stratégiáról szólva Tusk kijelentette: Varsó következetesen fog törekedni arra, hogy az Európai Unió és a NATO strukturáin belül egyeztetett álláspontok minél közelebb essenek a lengyel elképzelésekhez. Bírálta az általa "romantikus önállóságnak" nevezett politikát, amelyet, mint mondta, egyes ellenzéki pártok képviselnek, és amely szerinte ellentétes az ország biztonságával. Elutasította, hogy Lengyelország egyoldalúan szankciókat léptessen életbe Oroszországgal szemben, szénbehozatali embargót hirdessen, vagy önálló "energetikai háborút" indítson. A NATO kapcsán Tusk - Bronislaw Komorowski államfő korábbi nyilatkozataira is utalva - az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának az erősítését emelte ki. A védelmi kiadásoknak a hazai össztermék (GDP) 2 százalékára való emelését, amelyet a lengyel elnök, valamint a legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) korábban többször is kívánatosnak minősített, Tusk csak 2016-ban látja megvalósíthatónak.
Az orosz élelmiszerembargó kapcsán a miniszterelnök a lengyel gazdák kártalanítását is említette beszédében, ezt azonban a biztonsági kérdésekkel szemben alacsonyabb rendű problémának minősítette.
A lengyel belpolitika legfontosabb kérdései közül Tusk a nyugdíjasok és a családok helyzetét, a nyugdíjak és családi kedvezmények emelésének szükségességét hangsúlyozta, a választási időszak hátralévő hónapjainak ezzel kapcsolatos kormánypolitikáját ismertette.
A lengyel parlament őszi ülésszakának első napja egybeesik a november 16-ra kitűzött önkormányzati választások előtti hivatalos kampány első napjával.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve