Kedden Dohában a két legnagyobb olajtermelő, Szaúd-Arábia és Oroszország, valamint Katar és Venezuela energiaügyi miniszterei abban állapodtak meg, hogy január 11-i szinten befagyasztják az olajtermelésüket, ha más olajtermelő országok is csatlakoznak hozzájuk.
Kedden arról is döntöttek, hogy szerdán Teheránba utazik a katari olajügyi miniszter, aki az OPEC soros elnöke, valamint Venezuela olajügyi minisztere, hogy rávegyék Iránt a csatlakozásra.
A több mint két órás szerdai teheráni megbeszélés után az iráni olajügyi miniszter azt mondta, hogy Irán támogatja a dohai kezdeményezést, ami az első lépés az olajpiac stabilizálása felé. A miniszter azt is mondta, hogy minden más olyan intézkedést is felkarolnak, aminek a révén növelhető a kőolaj világpiaci ára.
Irán támogatásának a megszerzése különösen nehéznek tűnt, mivel alig néhány hete oldották fel a Teheránnal szembeni nemzetközi olajszankciót és az ország most épp növeli termelését és bővíti exportját, hogy visszaszerezze azt a piaci részesedést, ami jórészt elveszett a szankciók három éve alatt.
Az OPEC januári termelése napi 32,33 millió hordó volt, napi 131 ezer hordóval múlta felül a decemberit és jócskán meghaladta az olajszervezet napi 30 milliós termelési kvótáját.
Januárban az orosz olajtermelés rekordszintű volt, napi 10,88 millió hordó, ami 1,5 százalékkal haladta meg a decemberit.
Röviddel azelőtt, hogy Irán támogatásáról biztosította a dohai kezdeményezést, az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 94 cent emelkedéssel 33,12 dolláron állt. Közel egy órával később, 17.30-kor a Brent 2,24 dollár (6,96 százalék) drágulással 34,42 dolláron állt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve