Ankara az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török Fethullah Gülen muszlim hitszónokot és az általa kiépített "párhuzamos államot" vádolja a katonai puccskísérlet előkészítésével. A mozgalom - legalábbis a török kormányzat szerint - egyebek között az igazságszolgáltatásban is sok taggal rendelkezik.
A török vezetés Németországot illetően először élt a kiadatás igényével. Recep Tayyip Erdogan államfő korábban arra kérte Washingtont, hogy küldje haza Gülent, aki szerint politikai leszámolás céljából történő visszaélésről van szó.
A parlament által múlt csütörtökön elfogadott rendkívüli állapot keretében megjelent egyik törvényerejű rendelet alapján azokat a bírákat és ügyészeket, akik a nyomozás értelmében fenyegetést jelentenek a nemzetbiztonságra, menesztik munkakörükből, bevonják útlevelüket.
Efkan Ala török belügyminiszter szerdán azt nyilatkozta, hogy az országban eddig összesen 8113 személyt helyeztek előzetes letartóztatásba, köztük 1684 bírát és ügyészt.
Cavusoglu a CNN Türk élő adásában csütörtökön arról is beszélt, hogy a külügyminisztérium dolgozói közül szerinte több mint 300-an állnak kapcsolatban Gülen hálózatával. Hozzátette: kis számban, de további nagyköveti rangú beosztottakat bocsáthatnak el.
Az Anadolu török állami hírügynökség adatai szerint a tárca eddig 88 embertől vált meg, köztük két, az ankarai központban dolgozó nagykövettől. Az egyik oroszországi képviseleten szolgálatot teljesítő alkalmazott Japánba szökött.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve