A megújult 20 eurós a közös európai fizetőeszköz második, úgynevezett Europé-sorozatának már harmadik tagja, amelyet bevezetnek a forgalomba. A kontinens névadójáról, a görög mitológiában szereplő Européről elnevezett sorozat a 2002-ben forgalomba hozott első euró bankjegycsalád folyamatos leváltására szolgál. A cserefolyamat 2013 májusában a megújult 5 eurós bankjeggyel kezdődött, majd tavaly szeptemberben az új 10 euróssal folytatódott.
Az új 20 eurós bankjegy megőrizte elődje külalakjának legtöbb jegyét, nagyságát, színét illetve a korokat és stílusokat idéző motívumvilágát is, a legtöbb változás az új és továbbfejlesztett biztonsági elemeknél figyelhető meg. Ezek közül a leginkább szembetűnő a bankjegy jobb oldalán, ezüstszínű csíkon található ablakban lévő Europé arcát ábrázoló hologram. Ugyancsak ez a motívum jelenik meg az új bankjegy vízjelében is.

Az új 20 eurósból eddig - a forgalomba hozatal megkezdését megelőző 9 hónapos felkészülési időszak alatt - 4,3 milliárd darab készült el. Ezek váltják majd az összes forgalomban lévő - összesen mintegy 1100 milliárd euró névértékű - euró bankjegy közel 23 százalékát kitevő régi húsz eurósokat.
A pénzintézetek által szerdától forgalomba hozott új 20 eurós bankjegy folyamatosan váltja majd fel a régi bankjegyeket úgy, hogy közben a régi sorozat még raktáron lévő készleteit is forgalomba hozzák. Arról, hogy az első sorozat bankjegyei meddig számítanak majd törvényes fizetőeszköznek, egyelőre nem született döntés, de a bankjegyek korlátlan ideig beválthatóak lesznek az eurózóna országainak központi bankjaiban.

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve