A brit miniszter kijelentette: érvényt kell szerezni a polgárok akaratának és ki kell vezetni Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Ugyanakkor London "nem fogja feladni vezető szerepét Európában" - hangsúlyozta Johnson. Nagy-Britannia úgy, ahogy a múltban is, szorosan együtt fog működni Európával a kilépési tárgyalások ideje alatt és azt követően is.
A politikus önmérékletre szólította fel a török kormányt a puccskísérletet követő rendezés ideje alatt. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője érkezéskor kijelentette, hogy Törökország jövője érdekében fontos, hogy egy véres puccskísérlet és mintegy 6000 letartóztatást eredményező "kegyetlen megtorlás" idején minden körülmények között megvédjék a jogállamiság intézményét. "A demokratikus és a jogalkotó intézményeket meg kell védeni" - tette hozzá.
Bert Koenders holland külügyminiszter szerint segíteni kell Törökországot a "gyógyulási folyamatban". Meg kell előzni a szakadást, erősíteni kell a beruházásokat és meg kell védeni a jogállamiságot - fogalmazott.
Johannes Hahn, uniós bővítési biztos aggasztónak nevezte a török puccskísérletet követő bírói letartóztatásokat. "Éppen az az intézkedés volt ez, amelytől féltünk"- fogalmazott. Véleménye szerint az elbocsátási lista már készen volt, csak a megfelelő pillanatra várt a török vezetés.
Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter elítélte a katonai hatalomátvétel-kísérletet. "Arra kell ügyelni, hogy a török hatóságok nem vezessenek be olyan rendszert, amely visszafordítja az országot a demokrácia útján" - fogalmazott.
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint az Európai Unió fontos szerepet játszhat abban, hogy csillapítja a Törökországban uralkodó feszültséget és segítséget nyújthat az országnak abban, hogy a rend mihamarabb visszaálljon. "Nincs kétségem afelől, hogy demokrácia van Törökországban, de afelől sincs, hogy a jogállamiság veszélyben van" - fogalmazott a miniszter, a bírói elbocsátásokra utalva.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve