Turcsinov az RNBO által kiadott közlemény szerint kijelentette, hogy a rakéta orosz megfelelőjénél "jobban irányítható, ennél fogva hatékonyabb és pontosabban célba talál". Elmondta továbbá, hogy a rakétákon kívül sikeresen teszteltek egy új rakéta-sorozatvető vezérlőrendszert is, amelyet szintén Ukrajnában gyártottak.
További részleteket a lőgyakorlatról nem hoztak nyilvánosságra, azt sem, hogy az új fegyverek tesztelést melyik lőtéren hajtották végre.
Jurij Birjukov elnöki tanácsadó két fotót tett közzé a tesztelésről Facebookon. Az egyiken Turcsinov áll, amint a tesztelést szemléli, a másikon pedig nagy távolságból egy rakétavető látható, amely 45 fokos szögben lő ki egy rakétát.
Petro Porosenko elnök már áprilisban beszélt ukrajnai hadiüzemekben folyó fejlesztésekről. Közölte, hogy hamarosan új, modern vezérlőrendszerek készülnek el, valamint rakéta-sorozatvetőket korszerűsítenek. Emlékeztetett arra, hogy márciusban sikeresen tesztelték a szintén Ukrajnában gyártott, az Olha névre keresztelt tüzérségi lövedéket, amely 300 milliméter űrméretű Szmercs típusú rakéta-sorozatvetőkkel juttatható célba.
Ukrajna szerdán ünnepelte függetlenségének 25-ik évfordulóját. Ebből az alkalomból nagyszabású katonai parádét tartottak a fővárosban. Porosenko elnök nem rejtette véka alá, hogy a parádéval Ukrajna egyfelől ellenségének, a Krímet megszállva tartó és a Donyec-medencei konfliktusban a szakadárok oldalán álló Oroszországnak kívánja demonstrálni katonai erejét, másfelől szövetségeseinek megmutatni, hogy két év alatt a nulláról felállított egy modern, ütőképes haderőt. Hangsúlyozta, hogy a fegyveres erők a legfőbb biztosítói Ukrajna függetlenségének.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve