A 34 éves Oreskin 2006 és 2013 között a Roszbank, a Crédit Agricole és a VTB Kapital pénzintézetnél töltött be vezető tisztségeket. A pénzügyi tárcához 2013-ban került, ahol a hosszú távú stratégiai tervezési osztály vezetője lett. A miniszterhelyettesi posztra tavaly márciusban kapott kinevezést.
Az új posztra kinevezésekor Putyin méltatta az új miniszter eddigi "eredményes tevékenységét. Oreskin a maga részéről közölte, hogy legfőbb feladatának az orosz gazdaság fejlődése előtt álló akadályok elhárítását tekinti.
A legrosszabbat már magunk mögött hagytuk. A növekedés üteme persze nem megfelelő. Ezért a fő feladat a következő évben az lesz, hogy előkészítsük a kulcsfontosságú lépéseket, amelyek lehetővé teszik majd az orosz gazdaság fejlődése előtt álló strukturális akadályok megszüntetését. Sok a korlátozás, és most megkezdjük a munkát
- jelentette ki.
Anton Sziluanov pénzügyminiszter a TASZSZ állami hírügynökségnek nyilatkozva "nagyszerű makroközgazdászként" jellemezte eddigi helyettesét és kijelentette, hogy nála jobbat nem ismer a piacon.
Anatalij Akszakov az állami duma pénzpiaci bizottságának elnöke váratlan, de jó döntésnek nevezte az új miniszter kinevezését, és kifejezte meggyőződését, hogy ezáltal javulni fog a koordináció a gazdaságfejlesztési és a pénzügyi tárca között.
Alekszandr Muricsov, a Gyáriparosok és Vállalkozók Oroszországi Szövetségének ügyvezető alelnöke a pénzügyi tárca és Sziluanov pozícióinak megerősödését látta Oreskin előléptetésében.
Alekszej Repik, a Gyelovaja Rosszija (Üzleti Oroszország) vállalkozói szövetség "pozitív változásnak" nevezte a személycserét, de óvott az elhamarkodott következtetésektől.
A kis- és középvállalkozásokat (kkv) tömörítő Opori Rossziji (Oroszország Támaszai) társadalmi szervezetet irányító Alekszandr Kalinyin a pénzügyekben jól eligazodó szakembert látja Oreskinben és reményét fejezte ki, hogy az eredményesen fog együttműködni a kkv szektorral.
Borisz Tyitov üzleti ombudsman úgy vélekedett, az új miniszteri kinevezésével az orosz vezetés értésre adta, hogy folytatni kívánja kemény monetarista politikáját.
Oreskin az orosz kormány második legfiatalabb minisztere, mindössze egy hónappal idősebb Nyikolaj Nyikiforovnál, a távközlési és tömegkommunikáció-ügyi tárca vezetőjénél.
Makszim Oreskin elődjét, Alekszej Uljukajevet két hete váltották le azzal a gyanúval, hogy megpróbált 2 millió dollárt kizsarolni a Rosznyefty állami többségű olajvállalattól. Több mint két évtizede ő volt az első hivatalban lévő tárcavezető, akit letartóztattak Oroszországban. Uljukajev tagadja bűnösségét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve