A heves viták után 168 szavazattal 123 ellenében jóváhagyott törvény értelmében 2014 végéig 15 ezer köztisztviselőt bocsátanak el, kiterjesztik a vagyonadót és több szakmát megnyitnak a versenyszféra számára.
Az intézkedés, amely ellen több ezren tüntettek az este Athén központjában, lehetővé teszi, hogy a válságban lévő Görögország megkapja az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (ECB) "trojkája" által felajánlott mentőcsomag következő, összesen 8,8 milliárd eurónyi részleteit.Görögország számára egy újabb, 2,8 milliárd dollár hitelrészlet esedékes, és hamarosan meg kell kapnia egy hatmilliárdos részletet is. Ez utóbbiról az euróövezeti pénzügyminiszterek május 13-án fognak tárgyalni.
Athén eddig 200 milliárd euró hitelt kapott az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank alkotta trojkától 2010 közepe óta, és a tervek szerint még további 40 milliárdot kap 2014 végéig.
A vasárnap a parlamentben terítékre kerülő törvényjavaslat egyebek mellett közalkalmazotti leépítést, adóváltozásokat irányoz elő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve