A képviselőházban - egy ellenszavazat és hat tartózkodás mellett - 260-an támogatták, hogy március 27. nemzeti ünnep legyen Romániában. A tervezetet a moldovai származású Eugen Tomac képviselő terjesztette be, aki a Traian Basescu volt román elnök által alapított ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) ügyvezető elnöke. A szenátus már 2015 októberében megszavazta a törvényt.
A jogszabály kimondja, hogy a nemzeti ünnepnapon - amely nem hivatalos munkaszüneti nap - a központi és helyi hatóságoknak, valamint egyéb állami intézményeknek meg kell ünnepelniük az egyesülést tudományos konferenciák, kulturális rendezvények szervezésével, a hatóságok pedig anyagilag is támogathatják az ilyen rendezvényeket.
Kapcsolódó
A kezdeményező szerint 1918. március 27. az egyik legjelentősebb dátum a román nép történelmében, hiszen százhat éves cári uralom után Besszarábia az első román tartományként egyesült Romániával, amelyhez a két világháború ideje alatt tartozott.
Traian Basescu volt román elnök második elnöki mandátuma, 2009 és 2014 között erőteljesen szorgalmazta Románia és Moldova egyesülését, amit a moldovai oroszbarát politikusok élesen bíráltak. Moldovában a lakosság nagy része románul beszél, de jelentős létszámú orosz anyanyelvű kisebbség is él - írja az MTI.
A román külpolitika hivatalosan Moldova mielőbbi EU-csatlakozását támogatja. Románia évek óta könnyített eljárással ad román állampolgárságot a moldovaiaknak.
Olvassa el cikkünket arról, hogy megtapsolják-e a lengyelek Orbánt Március 15-én.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve