Andrzej Duda lengyel államfő aláírta a jogszabályt a Lengyel Gazdasági Intézet (PIE) megalakításáról, amely a miniszterelnök irányítása alatt fog működni - írta a Business Insider Polska. Az intézmény a kormánytól független, de annak megrendelésre is dolgozó konjunktúrakutató intézet helyét veszi át, célja többek között a kormány gazdasági stratégiájának végrehajtásához szükséges szakvélemények megalkotása lesz.
A kormánypárti körökből származó ötlet gazdái szerint jelenleg nincs olyan miniszterelnöki felügyelet alatt tevékenykedő intézmény, amely Lengyelország fejlődésének gazdasági vonatkozásaival foglalkozna. Szerintük a meglévő intézmények nem felelnek meg a kormány elvárásainak. Nem készítenek a varsói vezetés gazdaságpolitikáját megalapozó tanulmányokat.
Az ellenzék nem így látja. Szerintük a szaktárcák felkészült apparátusainak együttműködése és a tudományos intézményekkel folytatott konzultációk megfelelő hátteret adnának a kormány munkájához. Feltűnőnek tartják, hogy az állami költségvetésből az új szervezetre szánt ötmillió zloty (375 millió forint) máris magasabb, mint amit a háttérbe szorítandó piackutató intézet kapott.
A kormány biztosított mindenkit, hogy az új intézmény szigorúan tudományos-kutató intézet lesz és a személyi kérdéseket kizárólag a tehetség és a tudás alapján fogják eldönteni. Más szóval nem a kormánypártból érkező ejtőernyősöknek hozták létre az új hivatalt.
A fotó forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve