Az elmúlt napban a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma 1318 új esettel 76 808-ra, az elhunytaké pedig 31 újabb halálos áldozattal 1 819-re nőtt, miközben eddig 42 524-en gyógyultak meg, közülük előző nap 997-en. Jelenleg 32 465 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel - írja az MTI tudósítója.
Az új betegek számában a mostanit megelőzően az eddigi legmagasabb napi növekedés, 1271-et egy nappal korábban, azaz kedden regisztrálták.
Kapcsolódó
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter Lvivben (Lembergben) tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy míg eddig csak a nyugati országrészre és a fővárosra volt jellemző a magas napi növekmény, az utóbbi napokban már felgyorsult a fertőzés terjedése a kelet-ukrajnai Harkiv megyében és a déli Odessza megyében is.
A legtöbb új beteget ismét az ország két legfertőzöttebb régiójából jelentették: 197-et a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből és 180-at a fővárosból, Kijevből. A legtöbb halálos áldozatot, nyolcat, úgyszintén Lviv megyében jegyezték fel, és a dél-ukrajnai Odessza megyében is nyolc haláleset történt előző nap.
Lviv megyében az azonosított betegek száma már elérte a 10 420-at, az elhunytaké 283-ra nőtt, miközben eddig csak 2735-en gyógyultak meg.
A fővárosban, Kijevben eddig 8992 fertőzöttet jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma újabb hárommal 142-re nőtt, a gyógyultaké 3137. Az országban jelenleg a legtöbb aktív beteg is ebben a két régióban van.
Kárpátalján 77 új esettel 5539-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké kettővel 212-re emelkedett, miközben eddig 2298-an győzték le a kórt. A megyében van a negyedik legtöbb aktív beteg az országban.
Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 67 kapta el a vírust, közülük már 8985 fertőződött meg a járvány kitörése óta. Az elmúlt napon 262 Covid-19-beteget kellett kórházba szállítani.
Előző nap 37 489 tesztet végeztek el az országban, ebből 17 976 PCR-tesztet és 19 513 antitestszűrést.
Az ukrán fegyveres erők egészségügyi illetékeseinek csütörtöki közleménye szerint a hadseregben jelenleg 265 Covid-19-beteg van, eddig öten haltak bele a betegségbe, és 661-en gyógyultak meg - írj az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve