Az elmúlt hónapokban több befolyásos pénzpiaci szereplő - sőt, még a Standard & Poor's hitelminősítő is - fogalmazott meg éles kritikát a svájci jegybankkal szemben, mely szerint az alpesi ország árfolyampolitikájával veszélyes torzulásokat idéz elő a devizapiacon - idézi a Pénzügyi Szemle Online a VoxEU elemzését.
A vád arra utal, hogy a Svájci Nemzeti Bank (SNB) még 2011 szeptemberében 1,2-es minimumárfolyamot határozott meg a frank és az euró között, azaz bejelentette, hogy nem engedi 1,2 alá süllyedni az EUR/CHF jegyzést. A korlátozásra azért volt szükség, mert az európai adósságválság miatt a befektetők menekültek az eurózónából, és a biztonságosnak tartott svájci frankot vásárolták. A frank vészes erősödése deflációval fenyegetett és kedvezőtlenül hatott az exportra is. E limit védelme érdekében az SNB-nek folyamatosan frankot kell eladnia és eurót vásárolnia a piacon: csak idén 140 milliárd eurót kényszerült megvásárolni, amivel a jegybank devizatartaléka már 360 milliárd euróra nőtt.
Michael J. Lamla és Jan-Egbert Sturm svájci közgazdászok úgy látják, hogy az SNB éppen hogy stabilizálja az európai pénzügyi piacokat. Érvelésük szerint ugyanis a megvásárolt euróhegyek jelentős részét a jegybank eurózónás állampapírokba fekteti, azaz a devizapiaci intervenció végeredményeként nem csak megvédi a frankot a további erősödéstől, de ugyanúgy támaszt ad az eurónak és az eurózóna kötvénypiacainak is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve