Az elektromos meghajtású kétkerekűek vásárlása idén megnégyszereződhet, és így meghaladhatja a 60 ezer darabot Lengyelországban - írta a Rzezczpospolita. A hagyományos kerékpárok eladásából származó jövedelem több mint egymilliárd zloty, az e-biciklik ennek csupán egy százalékát teszik ki.
Két évvel ezelőtt 10 ezer ilyen bicajt vettek a lengyelek, kétszer kevesebbet, mint a finnek és 12-szer kevesebbet, mint az olaszok. A szakemberek azonban ma már úgy látják, hogy a lengyel piac utolérheti a dánt és a svédeket. Már most jelentősen nagyobb a kereslet az előző évek átlagánál, 2025-ig pedig évi hat százalékkal nőhet.
Kapcsolódó
Az elektromobilitásban a villanybringa lett az új divat, a biciklik az autók és egyéb eszközök mellett az erősödő elektromos forradalom részét képezik Lengyelországban. Eddig csak a vastag pénztárcájúak engedhették meg maguknak ezeket a termékeket, de mostanság már egyre többen érdeklődnek irántuk, ami részben az Ázsiából származó olcsóbb termékeknek köszönhető.
Az egyik legnagyobb lengyel kerékpárgyártó, a Magyarországon is jelen lévő Kross az idei szezonra hat új modellt is készített. Emellett azok a vállalatok is újításra készülnek, amelyek eddig a használt gépekre koncentráltak, mint például a Goclever, vagy az ABC. Az utóbbi hírek szerint rövidesen megkezdi az ismert kínai márka, a Xiaomi termékeinek értékesítését.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve