A párizsi ügyészség ismeretlen tettes ellen aktív és passzív korrupció, befolyással való üzérkedés, okmányhamisítás, hűtlen kezelés, pénzmosás, bűnpártolás, valamint ezen bűncselekmények eltitkolásának gyanújával indított eljárást.
Az ügyészség eredetileg a volt államfőnek a Mediapart francia tényfeltáró hírportál ellen, hamisítás miatt tett feljelentése nyomán indított előzetes eljárást. Az internetes újság ugyanis a 2012. májusi elnökválasztás előtt nyolc nappal közzétett egy volt líbiai főhivatalnoknak tulajdonított dokumentumot, amely szerint Tripoli beegyezett, hogy 50 millió euró értékben finanszírozza Nicolas Sarkozy 2007-es kampányát. A vádakat akkor a volt francia elnök gyalázatnak, a dokumentumot pedig hamisítványnak minősítette.
Az ügyben a nyomozást januárban kiszélesítették, miután a francia fegyverszállítási ügyekben közvetítőként fellépő Ziad Takieddine francia-líbiai üzletember tavaly decemberben egy vizsgálóbírónak azt mondta: bizonyítékai vannak arról, hogy Líbia törvénytelenül finanszírozta Sarkozy kampányát. Az ügyészség ezen vallomás alapján indított eljárást pénteken, a Mediapart által közölt dokumentumot és az abban írtakat egyelőre még nem vizsgálják.
A más ügyekben többszörösen vád alá helyezett Takieddine azt állította, hogy a 2007-es választások előtt Basir Száleh, Kadhafi személyi titkára több alkalommal találkozott Claude Guéant-nal, aki akkoriban a belügyminiszteri posztot betöltő Sarkozy kabinetfőnöke volt. Guéant-nál - aki fantazmagóriának minősítette az üzletember vádjait - februárban házkutatást tartott a rendőrség. Április 11-én pedig Takieddine otthonát is átvizsgálták.
Sarkozy ellen a 2007-es kampányfinanszírozás miatt egyébként márciusban már vádat emelt egy bordeaux-i vizsgálóbíró. Ő azzal gyanúsította meg a volt elnököt, hogy visszaélt Liliane Bettencourt-nak, Európa leggazdagabb asszonyának, a l'Oréal kozmetikai cégbirodalom örökösnőjének megrendült egészségi és pszichés állapotával, és meggyőzte, hogy törvénytelen módon támogassa az elnökválasztási kampányát.
A kilencvenes évek óta a pártfinanszírozást szigorúan szabályozzák Franciaországban: magánszemély egy pártnak évente maximum 7600 eurót, a választások előtt egy jelöltnek pedig 4600 eurót adományozhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve