A plénum 466 szavazattal, 49 ellenében, 167 tartózkodás mellett hagyta jóvá a néppárti, a liberális, a baloldali és a zöldpárti frakció, illetve az Európai Konzervatívok és Reformerek nevű képviselőcsoport tagjai által előterjesztett szöveget, melyben jogállamisági párbeszéd megindítását sürgették a máltai kormány és az Európai Bizottság között - írja az MTI.
A képviselők sérelmezték, hogy Máltán csorbult a sajtószabadság és a bírói függetlenség, valamint azt, hogy a rendőrség számos súlyos korrupciós és pénzmosási vádat nem vizsgált ki.
Rámutattak, hogy a szigetországban máig nem indult rendőrségi nyomozás a Panama-iratokban és más kiszivárgott jelentésekben szereplő információkkal kapcsolatban, s az ezekben megnevezett személyek közül többen még mindig a kormány tagjai.
A képviselőtestület ezzel kapcsolatban annak megvizsgálására is felszólította az uniós jog végrehajtása felett őrködő brüsszeli bizottságot, hogy Málta teljesíti-e a pénzmosási és banki tevékenységekre vonatkozó uniós irányelvekben foglalt szabályokat.
Állásfoglalásukban a képviselők aggodalmukat fejezték ki az olyan befektetői programokkal kapcsolatban, amelyek keretében egyes uniós tagállamok, köztük Málta is letelepedési engedélyt vagy állampolgárságot értékesítenek harmadik (nem uniós tag-) országbeli polgároknak. Felszólították Vallettát, hogy közölje, kik vásároltak máltai útlevelet az ehhez kapcsolódó jogokkal együtt.
Az EP emellett határozottan elítélte Daphne Caruana Galizia máltai újságírónő októberi meggyilkolását, hangsúlyozva, hogy a hatóságoknak mindent meg kell tenniük a tettesek felelősségre vonása érdekében. Továbbá kiemelték: a nyomozásba be kell vonni az európai rendőrségi együttműködési szervezetet (Europol) is.
(Fotó: Shutterstock)
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve