Jelentésében a testület többek között aggodalmát fejezte ki az országos igazságszolgáltatási tanács feletti túlzott politikai befolyás, valamint amiatt, hogy az igazságügyi reform értelmében július elején kényszernyugdíjaznák a legfelsőbb bíróság minden harmadik jelenlegi tagját.
A GRECO szerint Lengyelország nem tesz eleget az Európa Tanács korrupcióellenes normáinak, minthogy az elfogadott és tervezett reformok súlyos aggályokat vetnek fel a bírói függetlenséggel és a jogállamisági elvekkel kapcsolatban.
Kapcsolódó
"Ténylegesen független igazságszolgáltatás nélkül nem lehetséges hatékonyan felvenni a harcot a korrupcióval. Felszólítom a lengyel hatóságokat, hogy mihamarabb hajtsák végre a GRECO ajánlásait. Ez Lengyelországnak, a lengyel állampolgároknak, illetve Európa egészének is érdeke" - mondta Marin Mrcela, a csoport elnöke.
Az utóbbi időben számos bírálat érte a lengyel kormányt, elsősorban amiért sokak szerint csorbítani kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségét. Varsó szerint azonban a vonatkozó törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság alapelveinek.
Az Európai Bizottság a jogállamiság rendszerszintű megsértésének kockázata miatt decemberben megindította az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, eddig nem alkalmazott eljárás előkészítését Lengyelországgal szemben.
Képünk forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve