A törvénytervezethez nem sikerült elég támogatót szereznie a republikánus szenátorok körében sem, s nemcsak a törvény megvitatásához, hanem már a vitára bocsátásához sem volt meg a megfelelő számú voks. A szabályok szerint ugyanis először arról kell szavazniuk a szenátoroknak, hogy vitára bocsátják-e a tervezetet, majd ezt követően indíthatják csak meg a vitát magáról a javaslatról.
A republikánusok most azt tervezik, hogy újraírják a törvényjavaslatot, kikérik hozzá a Kongresszusi Költségvetési Bizottság (CBO) nevű, pártoktól független elemző intézet véleményét is, s majd ezután bocsátják ismét vitára. Erre várhatóan már csak a nyári szünet után kerül sor.
Kapcsolódó
A CBO hétfőn este hozta nyilvánosságra nagy feltűnést keltett és vitát kiváltott hatástanulmányát, amelyben a többi között arra figyelmeztetett, hogy az új egészségbiztosítási törvény következtében 2026-ig 22 millióval növekedne a biztosítás nélkül maradó amerikaiak lélekszáma.
A döntést a halasztásról Mitch McConnell kentuckyi szenátor, a szenátus republikánus frakciójának vezetője jelentette be. A döntést pártbeli kollégái megelégedéssel fogadták.
"McConnell szenátor bölcs volt, hogy adott még néhány napot" - fogalmazott Lamar Alexander, Tennessee állam szenátora. Alexander hozzátette: több republikánus szenátor is úgy érezte, hogy a törvénytervezet még nem volt elég kidolgozott ahhoz, hogy szavazzanak róla.
Elégedettségét fejezte ki a halasztás miatt - a törvényt jelenlegi formájában elutasító öt szenátor mellett - Lisa Murkowski alaszkai, Rob Portman ohiói, Cory Gardner coloradói politikus és Susan Collins, Maine állam szenátora is. Collins szerint Trumpnak eleve nem az egészségbiztosítás reformjával kellett volna megkezdenie reformjai sorát.
Reince Priebus, a Fehér Ház kabinetfőnöke Donald Trump nevében kedden délutánra meghívta a Fehér Házba valamennyi republikánus szenátort.
Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok frakciójának vezetője rövid sajtóértekezleten jelentette be, hogy az egész törvénytervezet alapjaiban rossz és helyette inkább az Obamacare néven még mindig érvényben lévő egészségbiztosítási törvény korrigálásáról kellene tárgyalni.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve