Pompeo a phenjani közlemény megjelenése előtt néhány órával korábban még termékenynek nevezte kétnapos phenjani tárgyalásait, amelyek szerinte a jóhiszeműség jegyében zajlottak - írja az Index.
Pompeo Kim Jongcsollal, az észak-koreai állampárt központi bizottságának alelnökével folytatott megbeszélést pénteken és szombaton. Az amerikai külügyminiszter szerint több kérdésben is sikerült nagy haladást elérni, bár egyes területeken még van teendő, amelyet majd munkacsoportokban végez el a két fél. Hozzátette: az amerikai és az észak-koreai védelmi minisztérium tárgyalóküldöttsége július 12-én találkozik a két Korea határán fekvő Panmindzsonban, ahol az 1950 és 1953 között vívott koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványainak hazaszállításáról tárgyalnak majd, valamint az észak-koreai rakétahajtóművek kísérleti telepének felszámolásáról.
Észak-Korea ezzel szemben kifejezetten borúlátóan összegezte az amerikai delegáció látogatását. A külügyminisztérium egyik szóvivője közleményében azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy elárulta a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető között júniusban létrejött csúcstalálkozó szellemiségét azzal, hogy "egyoldalú és rablásszerű" követeléseket fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy Phenjan számolja fel nukleáris programját teljes egészében, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan módon.
A phenjani közlemény szerint "nagyon aggasztó" kimenetelűek voltak a Pompeo által folytatott megbeszélések, mert azok egy olyan "veszélyes szakaszhoz vezettek, amely miatt meginoghat az atomfegyver-mentesítést illetően eddig szilárdan vallott eltökéltségünk".
Az elvárásaink és a reményeink (az amerikai féllel szemben) olyan naivak voltak, hogy az már szinte bolondság
- tette hozzá a szóvivő.
A kép forrása: Reuters
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve