A helyszíni riport szerint a koszovóiak először Belgrádba utaznak, és onnan folytatják útjukat Nyugat-Európába, főként Németországba és Svájcba.
Az egyik nyilatkozó szerint az elvándorlást a belpolitikai helyzet okozta, a fiataloknak ugyanis nincs jövőképük, és nincs reményük sem arra, hogy boldogulni tudjanak a balkáni országban. Egy másik utazó a kamerán keresztül egyenesen arra szólított fel mindenkit, hogy aki teheti, hagyja el az országot, ott ugyanis nem lehet megélni - írja az MTI.
Kapcsolódó
A jegyek már elővételben elfogytak, a későn érkezők elégedetlenek és türelmetlenek - írta a tudósító. Az utazásra várók között olyanok is vannak, akik egyszer már kijutottak külföldre, ám visszaküldték őket, mert a menedékjogi kérelmük nem bizonyult megalapozottnak.
A koszovói belügyminisztérium szerint nincs szó újabb kivándorlási hullámról, és a nyugat-európai országok sem jelentették, hogy megnövekedett volna a koszovói menedékkérők száma.
A koszovói állampolgárok csak vízummal léphetnek be az Európai Unió területére, ezért azok, akik legálisan utaznak, hónapokkal ezelőtt kérelmezték már a beutazási engedélyt. (Jobbközép kormányzásra készül Koszovó.)
Két évvel ezelőtt a becslések szerint körülbelül ötvenezer koszovói hagyta el szülőföldjét a jobb élet reményében, akkor a legtöbben illegálisan, a szerb-magyar zöldhatáron keresztül jutottak el Nyugat-Európába.
A kivándorlási hullámot 2014 végén, illetve 2015 elején az a hír indította el, hogy Németországban több ezer munkahely vár betöltésre. A koszovóiak jelentős része illegálisan lépett az EU területére, sokuk menedékjogi kérelmét elutasították, és visszaküldték őket Koszovóba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve