Két dolgozó meghalt, amikor Oroszország Permi régiójában, ezer kilométerre keletre Moszkvától robbanás volt egy robbanóanyagokat gyártó üzemben május 2-án - adta hírül a hatósági közlemény alapján a Moscow Times. Az eset egy nappal korábban az esti órákban történt a műanyagrészlegben.
Egy alkalmazott azonnal életét vesztette, egy másik a kórházba szállítás után hunyt el, egy harmadikat továbbra is a kórházban ápolnak. A hatósági beszámoló szerint felállítottak egy vizsgálóbizottságot az eset körülményeinek feltárására. Ebben a technológiához értő szakemberek is vannak.
A permi gyárban egyebek mellett a Grad és Szemrcs rakéta-sorozatvető fegyverekhez használt robbanóanyagokat, emellett légvédelmi rendszerekben, harckocsikban, a tüzérségnél és a tengeri indítású cirkáló rakétákban használatos robbanószereket, illetve kézi fegyverek lőszerébe puskaport gyártanak.
A civil használatra egyebek mellett festékek készülnek, illetve most már inkább csak készültek a gyárban. Egy szemtanú szerint ugyanis a gyár épülete egyszerűen elszállt az égbe a robbanás nyomán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve