Pedro Passos Coelho a honfitársaihoz intézett beszédben közölte, hogy jövőre 11 százalékról 18 százalékra emelik a munkavállalók által fizetendő társadalombiztosítási járulékokat. A munkáltatók esetében viszont 23 százalékról 18 százalékra csökkentik a tb-járulék mértékét, hogy így támogassák a munkahelyteremtést.
A konzervatív miniszterelnök egyebek között azzal indokolta a döntést, hogy az ország még mindig nem jutott ki a "gazdasági vészhelyzetből", bár a pénzpiacok bizalma már erősebb. Rámutatott, hogy az Európai Központi Bank csütörtöki döntése, miszerint kötvényvásárlási akciókkal kész hozzájárulni a súlyos szuverén kötvénypiaci torzulások enyhítéséhez, megkönnyíti Portugália visszatérését a piacokra, de "nem helyettesíti a gazdaságunk átalakítását célzó erőfeszítéseket".
A portugál kormány új előrejelzése szerint idén 3,3 százalékkal zsugorodik a gazdaság. A pénzügyminisztérium arra számít, hogy a tervezettnél 2 milliárd euróval alacsonyabb adóbevétele lesz az államkasszának, miközben a munkanélküliségi ráta 15,7 százalékra kúszik fel. Mindennek eredményeként a kormány nem tudja tartani az idei évre kitűzött, 4,5 százalékos GDP-arányos államháztartási deficitcélt.
A hitelezői trojka - az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank (ECB) - képviselői nagyítóval vizsgálják Portugália kiadásait. A gazdasági reformprogram végrehajtásának menetéről várhatóan a jövő hétre készül el a jelentésük, amelyre a tavaly jóváhagyott 78 milliárd eurós mentőcsomag ötödik részletének lehívásához van szükség. Eddig minden felülvizsgálat pozitív eredménnyel zárult.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve