Az Európai Bizottság számára készült, hivatalosan még nem nyilvános szakértői dokumentum szerint Olaszországnak a GDP 0,2-0,3 százalékát elérő, akár 4,8 milliárd eurós takarékossági csomagot is be kell vezetnie, hogy a vállalt, a GDP 0,3 százalékának megfelelő mértékben csökkentse az államháztartás deficitjét.
A szakértői dokumentum szerzői azt állítják, hogy a kormány 0,3 százalékpontos deficitcsökkentési célja túl optimista várakozásokra, az adóelkerülés visszaszorításából és a szerencsejátékok fokozott megadóztatásából származó bevételekre épül. Ezeknek az intézkedéseknek a révén legföljebb 0,1 százalékponttal mérsékelhető a deficit - áll a tanulmányban.
Az 1700 milliárd eurós olasz gazdaság, az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága már harmadik éve zsugorodik.
Egyre égetőbb probléma a munkanélküliség, amely októberben 0,3 százalékponttal 13,2 százalékra emelkedett, a legmagasabbra 1977 óta, mikortól az ISTAT, az olasz statisztikai hivatal rendszeresen közöl adatokat. A fiatalkorúak körében 43,3 százalékra emelkedett a munkanélküliek aránya a szeptemberi 42,7 százalékról. Ugyanakkor a foglalkoztatottság a 15-64 éves korosztályban 55,8 százalékról 55,6 százalékra csökkent.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve